A magyar mese- és mondavilág sárkányai

Sárkány szavunk valószínű türk eredetű, jelentése a fény ura. Hasonló szavak egész Közép-Ázsiától Indián át Perzsiáig léteznek, sarkhan, sarkhas, e szavak foglalkozásnévként ismertek, s egy olyan sereg fejét jelentik, amely a hátország felügyeletéért felel. Lehetséges, hogy a mi Keszi (Kasi) nemzetségnevünk is ide köthető. Elképzelhető tehát, hogy a sárkány eredetileg tisztségnév volt, s emiatt maradhatott fenn vezetéknévként a mai napig is.
A szót magát tehát egészen régmúltból is magunkkal hozhattuk, maga a sárkányalak pedig közel áll a Kaukázus-vidéki sárkányokhoz. A sárkányaink 3-, 7-, 9-, 12- vagy még több fejűek általában, a leggyakoribb a 7, a 9 és a 12 fejű. E számok talán a naptári kapcsolatuk (7 nap egy hét, 9 hónap a terhesség, 12 hónap egy esztendő) okán lettek hagsúlyosabbak. A fejek száma egy-egy próbatétel, ami a sámánhit maradékaként a sámánok életének jelentős teendőit szimbolizálhatja. A sokfejű sárkány-kép átvett alak, de átalakulva beépült a hazai hitvilágban.
Az eredetileg egyfejű, repülni képes sárkányunk ázsiai mintára fergeteg, vihar képében jelenik meg, tehát időjárás-lény, sok mesében a királylányt elrabló sárkány forgószélként csap le s viszi magával az égbe vagy a föld alá a lányt. Hasonló alak a garabonciás, aki szintén viharral érkezik, talán a két lény egybemosódása egy közös eredetű ősi viharistenség különféle hatásokra kialakult kétféle alakú megtestesülése. Az alsó világban élő gonosz sárkányok alakváltásra is képesek, s amikor a hősünk küzd vele, érckerék, vörös láng képében mutatkozik. Ezek az átváltozások is a sámánhit idejéből valók, ugyanis egyes sámánok is képesek voltak nem emberi alakban megjelenve harcolni különféle lényekkel. Az ősi történetek egybemosódtak a sokkal későbbi mesékkel.
A sárkányaink nem szeretik a közönséges halandókat, ám az arra érdemeseket nem bántják. A mondáink sárkányaival küzdő legények általában szegénylegények, akik vagy különösen csavaros eszük, vagy valamilyen jócselekedet helyébe kapott varázserejű szerszámuk segítségével képesek egyáltalán közelférkőzni a sárkányhoz. Ezek a nyomok ismét a sámánhitre nyúlhatnak vissza: a sámán meg kellett harcolja a maga sámánságát, hogy elnyerje annak teljes tudását, erejét, sokszor szenvedésen keresztül juthatott el csak oda, hogy sámánként éljen. A sámánok spirituális próbatételei lehettek a legyőzendő sárkányok. A sárkány valami túlvilági helyszínen él - vagy egy lyukon leereszkedve a föld alatti világban (ez nem keverendő össze a más népek mitológiájában lévő sárkánylakta barlangokkal) , vagy az égig érő életfa, világfa tetején, ahová csak a sámán juthatott el, különleges felkészültség után. A sámánok avatási szertartásai közé az egészen közeli múltban is hozzátartozott Szibériában a "világfa" megmászása.
A világok közti utazás, akár az alvilágról, akár az égről van szó, alapvetően spirituális utazás, amit csak az arra érdemes sámán tehetett meg, a meséink szegénylegényei, akik lemásznak az alvilágba (pl. Fehérlófia), vagy felkapaszkodnak az életfa, égig érő paszuly, stb. szárán az égbe, mind sámánok tehát, s ők tudnak csak kapcsolatba lépni a sárkánnyal.
A sárkányokat felkereső személyek sokszor griffmadár hátán utaznak, a griffek nem a szokványos griffek ez esetben, hanem a szintén szibériai sámánhitű népek teremtésmítoszaiból ismert sasok, amelyek az első sámánokat tanították, hogy az azok majd képesek legyenek az embereket gyógyítani. A sas, mint totemállat a világok három szintje közt összeköttetést teremtett. A hős szegénylegényt utazásában, sárkány elleni küzdelmében sokszor segítik varázserejű állatok, pl. róka, medve; ezek szintén a sámánhitűek szerinti totemállat óvó erejét jelzik. Ez olyannyira ősi motívum, hogy az amerikai indiánok is még Szibériából vitték magukkal e hitet, sokezer évvel korábban!
A legyőzés nem feltétlenül kell gyilkossággal végződjön, elegendő, ha a sárkányt a rafináltsága, ereje, tudása, varázshatalma segítségével a szegénylegény-sámán megzabolázza. Az életben hagyott sárkány aztán segítőjévé válhat, de legalábbis nem akadályozza többé a sámán munkáját. Ezek a sárkányok teljességgel különböznek a nyugati sárkányoktól, emberi életmódban élnek, várban laknak, fegyverforgatók, esznek-isznak, asszonyuk van. A sárkány időnként egészen emberi alakban jelenik meg, s csak bizonyos tulajdonságai okán lehet rájönni, hogy sárkány. Aki asszony egy ilyen emberalakban élő sárkánnyal hál, az ikreket szül. Azt tartották, hogy amely családban ikerszülés történik, biztosan van sárkányvér a család ereiben. Attól is szülhetett valaki ikreket, ha előtte sárkányzsírból főzött szappannal mosdott.
A sárkány vára sokszor madárlábon (kakaslábon, kacsalábon) forog, hogy a bejutni szándékozó hős mukáját megnehezítse. A kacsaláb Illyés szerint (Ki a magyar? 1939.) egykori obi szálláshelyünk idején a sátrakat támasztó rúd díszes faragása volt, a ma ott élő nyelvrokonok körében még mindig fellelhető motívum. Csak a magyar és az keleti szláv népmesékben fordul elő madárlábon forgó palota. A lappföldi számi nép élelemtároló háza (a régészeti leletek szerint a szibériai nomádoké is) gyökérrel együtt kiemelt fagerendákon áll (kisebb tároló egy gerendán), a benyomás valóban csirkeláb-szerű e gerendákról.
A Baba Yaga-ról szóló szláv mesékben a boszorkány (sámánasszony) Baba Yaga csirkelábon álló háza vagy ajtó nélküli, vagy rejtett ajtóval bír csak, ez utóbbi esetben varázsének hatására elfordul a ház a csirkeláb-tengelyen, s feltárul a rejtett ajtó. Szibériában halottasház, illetve a varázserejű tárgyak tárolására szolgáló építmény is gyökeres fagerendán állt. Ennek az építési stílusnak az oka elsősorban a bejutás (dézsmáló állatok bejutása) megakadályozása volt.
Érdekesség még, hogy a sárkány anyja lehet jóindulatú, szelíd vénasszony, apja viszont általában valami gonosz teremtmény, rosszindulatú szerzet.
Természetesen vannak bőven más népektől átvett sárkányos történeteink, ezek azonban viszonylag új történet-elemek. Létezik levágott sárkányfejben rejtőző aranykulcs, sárkány őrizte aranyalmafa, vagy sárkány őrizte kút, melyből csak a feláldozott lányokért cserébe lehet vizet húzni. Egy székely meséből valók a következő sorok:
"Jaj, édes királyúrfi, ennek a mi városunknak egyetlenegy ivókútja van, azt is egy hétfejű sárkány őrzi. Azért, hogy megengedi, hogy a város az ő kútjából vizet hordasson, tartozunk neki minden esztendőben egy leányt adni. Most éppen a király leányán van a sor. Holnap viszik ki a kúthoz, a sárkány számára. A király kihirdette, hogy ha kerülne olyan vitéz, aki a leányát megszabadítja, annak adná egyetlen leányát s fele királyságát."
A történet megegyezik a Perseus-, Cassiopeia-féle, vagy a trójai Ketosz történetével, amely utóbbi kettőt Afrikában is viszontláthattuk. Ezek az elemek egyértelműen átvett elemek, amelyeket egész Európában is fellelhetünk a legendákban.
A sárkányok azonban nem csak ellenfelek lehetnek, hanem a szegényember segítői is, ahogyan a Halász Józsi című mesében olvashatjuk. A főhős árva halászlegény aranyhalból feleséggé változott asszonya ostorsuhintással hívja elő a sárkányokat, akik aztán teljesítik a kívánságait, a sárkányok teljesen pozitív alakok a mesében.

Érdekesség a magyar sárkányhitben a zomok néven ismert sárkánytípus. A név egyértelműen szláv (zmej, zmija, szmok, stb.eredetileg kígyó, vipera jelentéssel) A zomok egy vaskos testű kígyó, amely mocsaras réten él, rejtett életmódú, s birkát és disznót eszik, ellenségeskedésbe kerül tehát a pásztorokkal, akik felfedezvén agyonverik. Itt nincs szükség hősökre, pusztán a jószág megvédelmezése a cél. A zomok aztán szárnyakat növesztve röpképes sárkánnyá lesz, hátán garabonciás lovagol, esőt, vihart támasztanak. A sárkánykígyó néha kútban, veremben lakik, tápláléka a kígyókő vagy sárkánykő, amelyet nyalogatva képes életben maradni.
A verembe esett, vagy a sárkány tömlöcébe vetett ember is sárkánykő/kígyókő nyalogatása által éli túl az éhezést. Ezek a kövek a magyar néphit szerint tojásdad, sima felületű kövek, amelyek varázserővel is bírnak, gyógyítanak velük hályogot, felfúvódott marhát, szájba véve pedig láthatatlanná teszi "viselőjét". A kígyókő a mesékben gyémánt és márvány, néha kősó (ne feledjük a só régen micsoda kincs volt!). A hétköznapi életben a szerpentitnit nevű ásványt hívják kígyókőnek, de ez csak tükörfordítás, semmi köze a mesebeli kövekhez.
Sárkányunk a Szélkötő Kalamona, aki a Lúdvérc fia s az alsó világból jár fel az emberek közé irigységet és rontást hozva. Nevét - Szélkötő - onnan kapta, hogy megfogta s megkötözte a szelet, így megváltoztatva az időjárást a földön. Az ősi hitvilágunk szereplője a felső világi Szélanya, aki vagy egy égig érő hegy, vagy az égig érő életfa tetejében lakott egy barlangban, ahonnan annak rendje szerint engedte szabadon a szeleket. Az alsó világi sárkány, Kalamona tehát a felső világi Szélanya ellenében tett, az emberek ártalmára. A Kalamonát legyőzni képes Rontó vitéz táltos paripáján jár-kél a világszintek között. Rontó vitéz anyja a mese szerint gyógyító erejű (sámán-)asszony.
A vízhez, tóhoz, mocsárhoz, kúthoz, forráshoz kötődő sárkány vihartámasztó hatását a viharfelhő alakja is jelzi, sárkányfaroknak híjvák a felhőből alázúduló csapadéksávokat, virgákat (virga = földet el nem érő, ám látványos csapadéksáv a felhő alsó oldalán), magát a viharfelhőt sárkánynak. Bukovinai hiedelmek szerint a sárkány a vízből felemelkedve majd a felhőből visszaesve a víz körforgásával megegyező módon végez "körforgást". Többfelé a villámlás és a mennydörgés az égi sárkányok viaskodásának jele.
A sárkányok testrészei is varázserővel bírtak. Aki sárkánytejet iszik, az olyan erős lesz, mint maga a sárkány. Aki sárkányvérrel keni be a szemét, meglátja a föld alá rejtett kincseket. Aki sárkányfogat birtokol, azt különös szerencse kíséri és rendkívüli erre tesz szert.
A zomokból kialakult mocsarakban élő sárkányalak nevét sok helységnevünk őrzi, ezek a települések mind mocsárvidéken (egykori mocsárvidéken, mocsaras területen) találhatók, pl. Szilsárkány, Bősárkány a Hanság vidékéről, Bakonysárkány egy helyi Büdös-ér nevű forrás körüli mocsaras ligetről, amelynek közelében már a középkorban is Sárkány-lyuk néven ismert barlang van; Sárkánysziget, Sárkánytanya, Sárkánydűlő, Sárkánypuszta - sokfelé csak településrész-nevekben maradt meg a sárkány szavunk.
A mocsári sárkányok legyőzése már hőst igénylő dolog, már csak azért is, mert e sárkány kimondottan emberekre vadászó lény, nyíltan él (nem rejtőzik el). A Hanság legendáriumában szerepel sárkányos történet, amely azonban a magyarság előtti időre hivatkozik, egy kis tóban élő, háziállatokra vadászó sárkányt egy római katona fejezett le. Más mocsárban is tartottak sárkányt a legendák, így az ecsedi láp sárkányának legyőzését például Báthory Gábor edélyi fejedelem nevéhez kötik.
Báthory címerét egy saját farkába harapó sárkánykígyó öleli körül. Hasonló sárkányos címere van a Báthory-családhoz hasonlóan szintén Gut-Keled nemzetségből eredő drávamenti várbirtokos Maróti családnak, azonban e címer már Zsigmond király korából eredeztethető.

Luxemburgi Zsigmond alapította 1408-ban ugyanis az ún. Sárkány Lovagrendet (Sárkányos Társaságot), mint honos magyar lovagrendet, a hit védelmezőit, a husziták s majd a törökök elleni harc támogatásának céljára. (Az állandó pénzzavarral küzdő uralkodó részéről lehetett ez a rend az anyagi háttér bebiztosítása is akár.) Zsigmond már magyar királyként vett második felesége, Cillei (Cille = Celje) Borbála rokoni szálai okán és az őt támogató családok közül a közelébe került nemesi réteg lett a sárkányrend első körben belépett alapító közössége.
Zsigmond a törökök elleni harc elkötelezettje volt, s egyben ő volt az utolsó keresztes háború (husziták ellen) szervezője is 1396-ban.(Valószínűsíthetően az ő balkézről született fia volt Hunyadi János.) Zsigmond megerősítette a török ellen az ország határvidékeit, így került kapcsolatba a havaselvei II. Vlad-dal is, akinek 1431-ben ajánlja fel a Sárkány Lovagrend megtisztelő tagságát. II. Vlad középső fia, III. Vlad lesz aztán a "Drakula", az apja okán ötévesen kapott lovagrendi tisztség miatt. Csúfnevéhez hozzájárult, hogy a román nyelvben a "dracul" szóhoz akkoriban ördög jelentés is társult, amely nevet előszeretettel aggattak a kegyetlen uraságra.


A sárkányrend tagjai címerébe is bekerült a sárkány, ezért is látható annyi családi címerben ez a motívum.

A hősök, lovagok által legyőzendő sárkányok a közös európai legendavilág elsősorban egyházi legendák által terjesztett történeteiből jöttek, míg a kisemberek, legkisebb gyermek, szegénylegény, stb. által legyőzendő sárkányos történetek pedig a sámánhit motívumaival is rendelkeznek.

Az Orfű közelében található Sárkány-kút nevű forrás legendája szerint egy hétfejű sárkány élt ezen a tájon. A föld mélyében lakott, de ki-kijött a napvilágra. Egyszer, mikor visszabújt a barlangjába, nagy vihar tört ki. Még a Mecsek szikláit is megmozgatta. Egy hatalmas sziklatömb éppen a sárkány barlangjának bejáratát zárta el. A szörnyeteg nem bírta eltaszítani a sziklát, mikor ki akart jönni. A nagy erőfeszítéstől azonban a föld kérge körös-körül megrepedt és a víz több helyen hangos zubogással tört ki a mélyből. A sárkány a nagy munkában elfáradt és aludni tért. A forrás vize elapadt. Amikor újból felébred, és el akarja hengergetni a követ, újra megindul a forrás vize. Így váltakozik egymással kiszáradás és bővizűség aszerint, hogy a sárkány alszik, vagy feszíti a sziklát.
A karsztforrás jellemzője, hogy időszakos, vagyis hol kiapad, hogy nagy erővel és dörejjel zúdul ki a sziklából. A fénykorában állítólag olyan hevesen zúdult ki, hogy egészen Orfűig hallatszott a zubogása. A vízrendszer annak a hatalmas földalatti mecseki karsztvilágnak a része, amely az Abaligeti barlangot is magában foglalja. Szintén a Mecsekben található a Büdös-kút nevű karsztforrás, amelynek legendája szerint szintén egy sárkány volt a lakója, s egykoron egy szomjas vitézt megtámadott, aki inni akart a vizéből. A vitéz levágta a sárkányt, annak teste visszazuhant a kútba, s a kút azóta a dögtől büdös.

A Pécs melletti Jakabhegy egykori várának ura hatalmas, összeharácsolt kincset rejtett el a vár alatti barlangban. Zsugorisága s gonoszsága okán aztán később sárkánnyá változott, s a mai napig a hegy gyomrában él kincsét őrizve.
Lipták Gábor gyűjtésében szerepel a Balaton keletkezésének mondája, mely szerint a Bakony rengetegében egykor egy 24 fejű sárkány élt, akinek naponta 24 lányt kellett eledelül áldozni. Amikor a Balaton nevű legény szerelmére került a sor, a legény elhatározta, hogy megmenti a szerelmét, s nem engedi, hogy a sárkány felfalja. A sárkány éhében üvöltve és a lábával a földet kaparva abban forrás fakadt, s így keletkezett a tó. A hős Balaton átevezett a tavon, s nekiállt levagdalni a sárkány fejeit, de az egyre csak lángokat lehelt még meglévő fejeivel. Amikor az utolsó fejet is levágta, ő maga is elpusztult. Tiszteletére kapta a tó a Balaton nevet.
Karcag környékén, a Sárrétten is több sárkányt emlegetnek a legendák. E sárkányok valamely, a mocsárban lévő halom alatt éltek, s a jószágot rabolták az emberektől, sokszor csak a csontkupacokból tudták a jelenlétüket. A 19. század elején több sárréti falu vezetése közösen tartott "sárkányszemlét", hivatalos vizsgálatot a lápviék nádasaiban, hogy megnyugtassák a gyékényeseket, nádvágókat, nincs sárkány sehol. Egyik lápban egy lyukban élő sárkány lakhelyéről éjjelente kék és vörös lángok látszottak (lásd: a sámánok és sárkányok kék és vörös lángok képében történő küzdelme), a környék gulyásai rendszeresen tejet locsoltak az üregbe, hogy jóllakassák a sárkányt, hogy amaz így ne rabolja meg a gulyát.
A Körösök vidékén az a hit járta, hogy a sárkányok nagyon szeretik a pénzt (lásd még: Fafnir), így ha valaki sárkánnyal találkozna, úgy menekülhet meg, ha megdobja egy pénzérmével.
A Szent György napon dívott népszokások közt több kígyókkal, gyíkokkal, békákkal kapcsolatos élt: ezen állatok látása, megfogása, elfogyasztása szerencséssé tett, gyógyhatású volt és gazdagságot adott. Azonban valószínű, hogy e lényeknek nincs sok közük a Szent György féle sárkánylegendához, pusztán arról van szó, hogy a hüllők, kétéltűek, mint tavaszjelző állatok fontosak voltak, s az április végi ünnepre már előbújtak. Régi szláv népszokások szerint a tavasszal előbújó hüllők feláldozása szerencsés, termékeny esztendőt hozott.

Nem zárhatom le a történetet a legkedvesebb sárkány, Süsü nélkül. Csukás István csodás meséjét sokak nevették végig, gyerekek és felnőttek egyaránt. A mese akaratlanul is egy olyan sárkányfigurát hozott be a köztudatba, amely feledteti a mesevilágba beszivárgott gonosz emberevő szörnyeket s óhatatlanul hozzájárult ahhoz, hogy a mai sárkánykép már ne korlátozódjon erre az indo-iráni eredetű sztereotípiára.

Apró adalékként szeretném még megemlíteni a hazai flóra két fokozottan védett tagját, az ajakosok közé tartozó osztrák sárkányfű (Dracocephalum austriacum) és az északi sárkányfű (Dracocephalum ruyschiana) nevű növényt, amely homoki sztyepprétek és mészkősziklagyepek ritka növénye. Az északinak szálja 100.000, az osztráknak pedig 250.000 forint eszmei értékkel bír!
Őrizzük hát meg érintetlen gyepeink és mondavilágunk sárkányait egyaránt!

A teljes írást és képeket itt találod