A mesékből, legendákból, mondákból ismert sárkányok világszerte elterjedt mítoszként vannak jelen. Hogy honnan eredhet e lény, a máig nem tiszta, de jelenlétük a kultúrában, művészetben akkor is érdekes téma.

Süsü, az egyfejű a világ legbájosabb sárkánya nem születhetett volna meg, ha nem lennének előzményei a mitológiában, folklórban világszerte, s ha Benedek Elek varázslatosan szép gyűjteményéből nem ismerné mindenki a mesebeli hétfejű sárkányokat. Kultúránkat végigkísérik e lények, sokféle alakban és különböző jellemmel megáldva, általában az erő szimbólumaként. Sokszor gonoszsággal azonosítják őket, sokszor semlegesek, sokszor jók. Gyakran kincset őriznek, néha az emberi közösségek életére törnek, de általánosságban félelmetesek.
Egyes elképzelések szerint a sárkányokat azért találhatták ki az emberek, mert a régmúltban is felfedeztek dinoszaurusz csontokat, s e csontok köré képzelték oda a valóban hatalmas, mitikus lényeket. Néhány lehetséges esettől eltekintve ez nem túl valószínű, részint, mert igen ritkák a teljes csontvázak, amelyekről valóban elképzelhető egy sárkány, s ezek természetes úton történő feltáródása is egészen kis esélyű (gondoljuk el, sokmillió év üledéke fedi e csontokat, s csak akkor kerülnek a felszínre, ha az erózió igen hosszú idő alatt kicsomagolta őket pl. egy vízmosásban), részint pedig egy-egy ilyen extra őslénytani lelet sem lenne képes globális mítosszá nőni.
Lehetnek valós, ma vagy a közelmúltban élt állatok alapján elképzelt lények a legendák alapjai. Az ismert sárkány-ábrázolások egyaránt emlékeztetnek gyíkokra, kígyókra, krokodilfélékre - hozzátett mitológiai elemekkel. Világszerte élnek olyan gyíkok, amelyekre könnyedén ráaggathatjuk a sárkányszerű jelzőt, mint pl. az ausztrál szakállas gyík (Pogona vitticeps), vagy a galléros gyík (Chlamydosaurus kingii ), vagy a komodói sárkánynak nevezett hatalmas varánuszok (Varanus komodoensis).
A hidegebb égövek híján vannak a nagyobb termetű hüllőknek, mégsem ismeretlenek a sárkányok. Talán a leginkább sárkányszerű lény Európában a barlangi gőte, de ő olyannyira ritka és rejtett életmódú (csak barlangi vizekben él) állat, hogy, kizárhatjuk a hatását.
De itt vannak a kígyók is, amelyekkel szemben egészen ősi idők óta erős fenntartásai vannak az embernek (és nagyon sok állatnak, így a főemlősöknek is), lévén sokuk valóban életveszélyes.
Vannak tengeri kígyók is, ezen állatokat azonban szintén csak a trópusi vizekből ismerhetjük, így a mítoszok tengeri kígyói bizonyosan nem sokban kapcsolódnak hozzájuk, sokkal inkább elképzelhető, hogy ritka, óriás tintahallal való találkozás keltette félelem szüleménye a matrózlegendák sárkányszerű, kígyószerű tengeri szörnye. (A cet a kígyókhoz hasonlóan közismert volta okán szintén kizárható, egyértelműen azonosított állat, amelynek semmi köze a sárkányokhoz.) Néha manapság is akad a halászhálókba olyan ritka, mélytengeri lény, amellyel korábban nem találkozott az ember, ilyen esetekből már kialakulhatnak legendák. Azonban a hatékony tengeri halászati technikáinknál régebbiek a sárkánylegendák…
Számtalan sosem létezett lény szerepel a mítoszokban, amelyek külseje több valóságos lény ötvözetéből adódik (kimérák), így könnyen lehet, hogy felesleges is keresgélni, hogy mi lehetett a sárkányok valóságalapja. Ráadásul pont amiatt, hogy világszerte ismert lényekről van szó, valószínűleg sokezer éves a lény mitológiája, s valahol a történelem előtti időkben, ahol a múlt homálya jótékony porfátylat von a valóságra, rejtőzik egy közös élményünk, amelyet őseink szertevittek a világban vándorolva. Szeretném azonban leszögezni, hogy a közkeletű bulvársajtós fogásokkal szemben én bizton állítom, hogy nem maradt fenn sem olyan őshüllő, amelyet egyes eldugott helyek népei sárkányosíthatnak, s az sem lehetséges, hogy volt a dinoszauruszokkal közös élete az emberiségnek, így a sárkánymítoszhoz sokkal kézzel foghatóbb és hétköznapibb okok vezettek.
Alapvető különbségek is vannak a különböző kultúrák sárkányai között, haladjunk keletről nyugatra, s nézzük meg, hol miként is néznek ki, s milyen tulajdonságokkal bírnak a sárkányok.

 

Kína - Korea - Japán
A világon talán a legtöbb sárkány-ábrázolással itt találkozhatunk. A kínai sárkányok kígyószerűek; hosszú kígyótestük hüllő- vagy madárlábakkal kombinált, fejük lószerű vagy teveszerű, amelyen szarvak, hajszerű szőrcsomók, bajusz, sörény látható. A kínai sárkányok nem szárnyasak, vagy csak rendkívül ritkán azok, mégis képesek repülni. A kínai mítoszok szerint csak akkor lehet szárnya egy sárkánynak, ha már kellően öreg. A kínai sárkányok - a mi sárkányainkkal szemben - kimondottan jóságos lények, segítik az embereket, biztosítják a termést azzal, hogy esőt csinálnak, megóvják az embereket az árvizektől azzal, hogy lyukakat fúrnak a folyók medrébe.
A négy égtájat is sárkányok szimbolizálják, e négy sárkány a mitológiában egy sárkány négy alakja - mégpedig a sárkánykirályé. A sárkánykirályt a közönséges sárkányoktól az ujjainak száma különbözteti meg, neki öt-öt, míg alattvaló sárkányoknak csak négy-négy ujja lehetett. Sárkány őrzi a kínai alvilágot és a mennyet egyaránt.
A kínai sárkány csak akkor követ el bármit az emberek ellen, ha egy ember súlyosan vét ellenük, ilyenkor az alvilág sárkánya megmozdul és földrengést okoz, az időjárást irányító sárkányok áradásokat és pusztító viharokat hoznak. Kínában a sárkány bölcsességet, spirituális hatalmat hordoz.
Hasonló a helyzet Japánban és Koreában is. Vietnamban a sárkányok kissé különböznek a kínaitól, a kígyótestűek, de krokodilfejűek (folyómenti népről van szó) is lehetnek, ám spirituális jelentésük megegyezik a kínaival. A vietnami uralkodók egy sárkányistentől származtatták magukat.

 

Délkelet-Ázsia
A kínai hatás egyértelműen jelen van, de az itteni lény neve naga, amely malájul a sárkány szó megfelője, s beépült a buddhista és hindu hitvilágba is. Naga őrzi a templomok bejáratát, kapukat, spirituális helyszíneket, de sokszor a lakóházakat is.
A naga még a kínai sárkánynál is kígyószerűbb testű, leginkább talán kobrára hasonlító, kiszélesedő nyakú. Itt jelenik meg először, hogy egy sárkánynak egynél több feje is lehet. Öt- és hétfejű naga sokfelé található, a fontosabb helyeket ők őrzik, így például Angkor-ban is láthatóak. A naga is jóságos.
A Fülöp-szigetek népeinek hite szerint egykor egy hatalmas sárkány lakta a tengereket, s ekkor még hét holdja volt a Földnek. A sárkányt olyannyira elbűvölte a holdak fénye, hogy felemelkedett a tengerből az égbe, s felfalta a holdakat - egy kivételével. Amikor fogyatkozás van, a filippínók igyekeznek hatalmas zajt csapni, hogy elijesszék a Holdat felfalni készülő sárkányt, Bakunawa-t. Bakunawa kígyószerű testtel, de haluszony-szerű szárnyakkal is rendelkezik. Vietnamban volt tisztelet tárgya egy vízben élő, tarajos-tüskés teste okán százlábúra hasonlító mitikus kígyó-sárkány, Con rit. Hasonló küllemű, tüskés testű hatalmas tengeri kígyót eleddig nem ismert meg a biológia, ám számos nép legendáiban megjelenik ilyen állat.



India
A nagák Indiában is fontos helyen vannak, de mellettük már megjelennek a rosszindulatú sárkányok is.
Nagy Sándor ideje előtt jóval ismert volt már a legenda, miszerint Indiában olyan sárkányok laknak, amelyek elefántokra vadásznak, s az elefánt által fogyasztott fák ágai közt lestek az áldozatukra, s maga Sándor is szerette volna látni e lényeket indiai hódítása idején. Már a korai görög történetekben is szerepelnek e sárkányok, amelyek közt igazi óriások is voltak. Lakhelyük szerint különböző fajtájúak lehettek a sárkányok, voltak hegyi, folyóvölgyi és síksági sárkányok. Létezett barlangban élő, föld alatt lakó változat is. Az indiai sárkányok kis kígyókként kezdik életüket, majd felnövekedve hatalmas, gyors mozgású lényekké válnak, színük vörössé változik és szinte elpusztíthatatlanok lesznek, akiket csak az igazi hős vadászok képesek zsákmányul ejteni. A sárkányfogás módja, hogy el kell altatni varázslattal, énekkel a sárkányt, majd amikor az alszik, aranyhímzésű vörös selymet kell a szemére teríteni, nehogy felébredjen, s ekkor le lehet vágni a fejét - áll a görög történetírók históriáiban. A megölt sárkány különféle testrészetinek varázserejük van, ékszerbe foglalva, amulettként viselik. A buddhista legendákban szerepel egy Apala nevű folyóvízben élő sárkány, akit Buddha megtérített, s e sárkány aztán óvja a többi, rosszindulató testvérétől a híveket.
Az indiai sárkányoknál már megjelenik a "tűzokádás" motívuma is, ám e sárkányok nem a szájukon, hanem a tarajukból bocsátanak ki lángokat. Egyes indiai sárkányoknak már igazi szárnyuk is van.
A bhutáni sárkány a kínaihoz hasonlóan időjárási eseményeket hoz, Bhután a Mennydörgés-sárkány királysága, a zászlójukon is látható a mítosz lénye.



Belső-Ázsia
E hatalmas területen sem ismeretlen a sárkány, elsősorban Belső-Ázsia tatárlakta vidéke adott otthont Yilbegan-nak, az emberevő, szárnyas, kígyószerű sárkánynak. Az Ural-vidéki tatárok a kazanyi sárkányt már címerállattá emelték, ő tűzokádó, rosszindulatú, szárnyas, tehát európai jellegű sárkány, a neve Zilant, egyes források szerint perzsa eredetből vették át.
Hitük szerint az a kígyó, amely száz évnél többet él, sárkánnyá válik. Zilant néha kétfejű volt, egyik fejével füvet legelt, másikkal embert evett, elsősorban szüzeket és ifjakat. Ugyanezen népnek van egy jóságos Fehér Sárkánya is, Aq Yilan, aki viszont a kínai sárkányokra hasonlító. Néha a két sárkány egyként jelenik meg, amely egyszerre jó és rossz is (a két különböző étkű fej is ezt jelentheti). A volgai bolgárok sárkánya egy repülésre képes kígyó volt, és jóindulatú. Belső-Ázsia sárkányait az iszlám térhódítása söpörte ki, néhány tatár kisnépnél ma újjáéledt e szimbólum.


 

Közel-Kelet
A mai európai mítoszokból ismert sárkányfigura innen eredeztethető. Az első írás, ahol sárkánnyal találkozhatunk, a babilóni Tiamat története. Ő voltaképp a tengert megszemélyesítő istennő volt, aki férje megölése feletti dühében sárkányokat hozott a világra. E sárkányok kígyótestű, madárszárnyú, éles fogakkal, rendelkező, mérges leheletű, mérgező vérű, rettenthetetlen lények voltak. Egyes források szerint maga Tiamat is sárkány volt, de az Enuma Elish ( i.e. 2000-ből való teremtéseposz) ezt nem írja le, s Tiamat testi megjelenéséből sem következik egyértelműen. Későbbi ábrázolásokon már többfejű sárkányként is megjelenik az istennő. Tiamat szörny-gyermekei azonban már egyértelműen valódi sárkányok voltak. A sárkánymítosz innentől fogva hódítja meg az ókori világot.
A babilóni Ishtar-kapu gyönyörű állatokkal díszített, köztük vannak valós állatok, mint pl. oroszlánok, bikák, kecskék, illetve sárkányok is ékesítik. Ezek a sárkányok kígyófarkú, oroszlántestű, madárlábú lények, tipikus kígyószerű sárkányfejjel, pikkelyes testtel, a sárkány neve Mushussu.
A babilóni sárkánytörténetek népszerűségét bizonyítja, hogy a papok fogfájást gyógyítottak sárkányos legendák kántálásával. Amikor Marduk legyőzte Tiamat istennő seregét, kezdetét vette a patriarchális alapú vallás, valószínűleg innentől fogva igazán gonoszak a sárkányok. Babilóni eredetűek a bibliai sárkányok is.
Az Ószövetségben számos helyen említik (pl. magyarul a Mózes V. 32:33, de nagyon sok eredetiben sárkányként szereplő lény magyarul véletlenül sem sárkánynak fordíttatott, pl. Zsolt. 148:7 "laudate Dominum de terra dracones et omnes abyssi" magyarul: "Dicsérjétek az Urat a földről: viziszörnyek és mély vizek ti mind!"… ), majd a Jelenések könyve hozza fel e szörnyet újra. Sárkány a Leviathán is, tüzet lehelő, orrán füstöt okádó, pikkelyes tengeri szörny.
A hettiták sárkányát Illuyanka néven ismerjük, tengeri szörny volt kígyószerű. Legyőzéséhez leitatták… Az ég-istenség, Teshub és Illuyanka csatájának leírása erősen hasonlít Zeusz és Typhon csatájához. Illuyanka a mai angolna szó latin "anguilla" eredetijének őse, vagyis a mai magyar nyelv egy eredetileg hettita szóval is bír!
A sumérek legismertebb sárkánya az alvilágot őrző Ningishzida, aki kígyótestű lény szarvakkal, néha emberfejjel, az élet fája köré csavarodva ábrázolt. Talán nem is igazi sárkány ő, hanem a görögök segítségével később elterjedt gyógyító kígyó, aki az életet vigyázza.
Az egyiptomi Apep (közismert görög nevén Apophis) a Nílusban lakozó hatalmas, alvilági sárkánykígyó volt, akinek célja Ra, a napisten felfalása volt, ennek köszönhetően igazi közutálatnak örvendett az egyiptomi hitvilágban.
Wadjet kobraszerű megjelenéssel Alsó-Egyiptom védelmezője volt, vagy kígyófejekkel (egy vagy több fejű) bíró nőalak, vagy nőfejjel ábrázolt kígyó, amely néha szárnyakat is kapott. Wadjet-et Ra védelmezőjeként, sokszor annak a fejére tekeredve ábrázolták.
Az óvó Wadjet képes volt tüzes leheletével visszaverni a támadásokat - ahogy az afrikai kontinensen is élő köpködő kobra is teszi ezt a mérgével. Van tehát egy kígyószerű, esetenként többfejű, tüzet okádó, röpképes sárkányunk.



 

  A teljes írást, és a hozzá tartozó képeket itt találjátok