Fogd hámba életem, Uram

Fogd hámba életem, Uram,
Hadd indulhassak el.
Egy simítás a lovakon,
S rendben van, menni kell.

Fogj be, hol biztonságosabb,
Hol nem botolhatom,
Ítéletnapra kocsizunk
Lejtős domboldalon.

Mit bánom én, szakadékba,
Mit bánom, a tengeren -
Ez örökké tartó iram
Választásod s az enyém.

Isten hozzátok, élet
És megszokott világ,
Még csókold meg a dombokat
Helyettem. És tovább.

/Ford.: Károlyi Amy/

 Meghalni nem fáj annyira

Meghalni nem fáj annyira,
Az élet - az a kín.
Ám a halál más, valami
Ajtó mögötti fény.

A madár déli ösztöne,
Ha beköszönt a fagy,
Enyhébb tájat választ. Mi nem,
Maradó madarak.

Gazdák küszöbén reszketünk,
Morzsáért alkuszunk,
Míg a megváltó hó haza
Vezérli szárnyaink.

/Ford.: Tábor Eszter/

 "Menny" az, amit el nem érhetek,
Az alma ág-hegyen
Fent hogyha függ reménytelen,
Ilyen a "Menny" nekem.

Cirkáló fellegen a szín -
A tilalmas határ -
A domb mögött talán a ház -
Ott éden kertje vár.

Szívtépő bíbor alkonyat -
Hiszékeny, csábított -
A szemfényvesztőért hevül,
Ki tegnap - elhagyott!

/Ford.: Károlyi Amy/

Alabástrom kamrába zárva,
Nincs soha reggel
És nincs soha dél,
Jámboran szúnynak a feltámadandók -
Selyem a padlás,
Kő a fedél.

Felettük csillog
Várában a szellő,
Egykedvű kalászon zümmög a méh,
Madár fütyül el-elakadozva -
Mi porladt itt, mily bölcsesség!

(változatok a második versszakra)

Föléjük évek s mennyek sorakoznak,
Világok vájják
Íveiket,
Hullanak diadémok és tűnnek a dogék,
Mint a hó korongján a jelek.

Tavasz ráz ajtót,
De az echo dermedt,
Dérből az ablak
S a kapu befagy.
Márványkamránkban napfogyatkozások,
Korszakok falkái ott porlanak.

Tavasz ráz zárat,
De a csend dermedt,
Éjszakai tájról szabadúl a fagy,
Jégcsapok kúsznak sarki üregből,
Márványban az éjfél megcáfol, te Nap.

/Ford.: Károlyi Amy/