A világ ellen rontani

A világ ellen rontani
marokra fogtam erőm;
Dávid erősebb volt, de én
kétszerte vakmerőbb.

Megcéloztam kövem, de én
buktam földre csupán.
Góliát volt túl nagy ? Magam
voltam csak túl kicsiny ?

Tótfalusi István fordítása

 Tollas kis jószág a "remény"

Tollas kis jószág a "remény",
Lelkünk ágára ül,
Fújja szövegtelen dalát,
És sosem némul el,

S legjobban orkánban hallani:
S ugyan ádáz vihar,
Mit túl nem zeng e sokakat
Melengető madár.

Fagyos földön hallgattam őt
És távol tengeren,
De tőlem morzsát sose kért
Végínségébe sem.

/Ford.: Tótfalusi István/

 Megmérek minden bánatot

Megmérek minden bánatot:
Rászűkül szemem.
Olyan nehéz-e másnak is,
Vagy könnyebb, mint nekem.

Vajon ők régen tűrik-e,
Vagy újkeletű baj -
Én nem tudom a dátumát,
Oly régóta fáj.

S kik sebesülten élnek is,
És küszködnek vele,
Ha volna inkább alkalom,
Nem meghalnának-e?

Tudom, van néhány szenvedő,
Ki végül mosolyog.
(Utánozhatod csak a fényt,
Ha az olaj kifogy.)

S ha felgyűlne több ezer év
Az egykori bajon,
A fokozatos elmúlás
Vigasz lenne vajon?

Vagy mindent tűrnének tovább,
Ideg-évszázadot,
Kifeszülve a nagyobb kín
S a szeretet között?

Mondják, van sérült számtalan,
Az ok sok lehet.
A halál csupán egyszeri:
Leszegzi a szemet.

Ott van a szükség. A hideg,
A kétségbeesés.
Ha rokon szeme kerget el,
Míg rokon szeme néz.

S bár megnevezni nem tudom
Egész pontosan, ám
Gyötrelmes vigaszt nyújt nekem
Itt a kálvárián

Az, hogy sokfajta a kereszt,
És cipelik, mint én -
És megborzongok: hátha van
Olyan, mint az enyém.

/Ford.: Gergely Ágnes/

Van olyan szenvedés

Van olyan szenvedés,
Mely mindent eltemet.
Aztán önmélyét elfedi,
Hídja a révület.
Emlékezetünk rajta
Járhat veszélytelen,
Mint holdkóros, ki ébren
Porrá zúzódna lenn.

/Ford.: Tábor Eszter/