A boszorkány (másképpen boszorka) a néphit szerint olyan nő, aki természetfeletti, démoni képességekkel rendelkezik, és rosszat, betegséget, pusztulást hoz. A hasonló feltételezett képességekkel rendelkező férfiakat boszorkánymesternek nevezték. A modern korban a boszorkány fogalom gyakran pozitív értelemben használatos és a női nem ügyességét, illetve okosságát jellemzi – de negatív értelemben is előfordul, gonosz módon viselkedő vagy intrikus nők szidalmazására. A gonosz, ártó lényekben való hit egyidős az emberiséggel. Ennek a hitvilágnak az egyik szereplője a romlott, borzasztó, vasorrú, ártó hatalmú boszorkány. Ahogy a kereszténység elterjedt, a boszorkányt az általában vett Gonosz szolgálója helyett a Sátán szolgálójának tartották, akivel fertelmes paktumot kötött az emberiség megrontására. Az Európában lassanként elterjedő babona a 15. századra tömeges boszorkányüldözéssé fajult és a máglyákon ezrével égtek el a "Sátán szeretői". A boszorkányoknak a középkorban általában két fajtáját különböztették meg, amelyeket a latin nyelv két eltérő szavával jelöltek: a striga „seprűs boszorkány” – ő a kereszténység felvétele előtti idők bűbájosa, varázslónője, aki a hiedelem szerint különböző állatok alakját tudta felvenni   a malefica (nőnem), ritkábban maleficus (hímnem) – jelentése „rontó”, „ártó”, ez a tulajdonképpeni női boszorkány, illetve férfi boszorkánymester, vagyis a "succubus" és az "incubus".