Prostitúció: a test árúba bocsájtása  Európában a XVI. század késő reneszánsz illetve barokk korok királyi udvaraiban szinte státuszszimbólummá vált a szeretők tartása. Állandó ágyast tartottak maguknak a királyok (ezek többnyire az udvarhölgyek közül kerültek ki, nemesi származású hölgyek voltak, de előfordultak köztük szép polgárlányok is), a nemesurak is követték a példát és természetesen a kéjhölgyek rangsorának alsóbb régióiból ezekben az időkben sem hiányoztak a bordélyházakban dolgozó prostituáltak. A királyi hálótermek lakói, a hírhedt kegyencnők közül néhány kitűnt különösen nagy befolyásával, amely adott esetben a király törvényes hitvesénél is nagyobb hatalmat biztosíthatott neki. Erkölcsi aggályok nem zavarták ezt a dicsőséget, hiszen a közvélekedés ebben az időben az volt, hogy "csak aki kis embereknek engedi át magát, az a szajha, nem pedig aki királyokkal és nemes urakkal gyakorolja a szerelmet". Néhány száz évvel később a viktoriánus kor Angliája mutat hasonlóan érdekes, kettős erkölcsöt: miközben a prüdantéria tombolt, és az irodalmi művekből kigyomlálták a testi folyamatokra vonatkozó kifejezéseket, és szalonképtelen lett volna akár egy fehérnemű megnevezése is, viktoriánus képmutatás és a tudatlanság elegye a 19. századot a legromlottabb korszakok egyikévé tette. Az átlag középosztálybeli nők a meleg otthon ölelésében várták férjüket haza, akikkel a bevett szokások szerint havonta egyszer lehettek együtt. A látszólag önmegtartóztató életvitel mögött azonban súlyos titkot lapult viktoriánus képmutatás és a tudatlanság elegye a 19. századot a legromlottabb korszakok egyikévé tette. Az átlag középosztálybeli nők a meleg otthon ölelésében várták férjüket haza, akikkel a bevett szokások szerint havonta egyszer lehettek együtt. A látszólag önmegtartóztató életvitel mögött azonban súlyos titkot lapultak. 1839-ben, a kétmilliós lakossággal rendelkező Londonban körülbelül 80 000 prostituált dolgozott. Néhányan közülük ugyan sikeresen elértek valamiféle társadalmi megbecsülést, de az egyre inkább terjedő nemi betegségek legtöbbjük sorsát megpecsételték. A viktoriánus korban élt emberek szexualitással kapcsolatos álszent felfogása tehát elég sok áldozatot követelt - jó példa erre Winston Churchill édesapja, aki szintén kemény harcot vívott egy szexuális úton terjedő betegséggel.1840-ben nyolcvanezerre, 1870 táján ötvenezerre becsülték a Londonban élő utcalányok számát. A rendőrség által nyilvántartott prostituáltak száma - a dolgok természetes rendje szerint - ennek töredékrésze: 1840-ben 2071 luxus kéjnőt számoltak össze a bordélyokban, az utcán dolgozók közül pedig 19 994-et sikerült lajstromba venni.