A 18–19. századi gondolkodásmódban a nő és a férfi társadalmi szerepét, feladatait testi felépítésükből, illetve biológiai funkcióikból vezették le. A férfit erős fizikuma, racionalitása és természetesnek vélt agreszszív tulajdonságai tették alkalmassá arra, hogy megállja a helyét a nyilvános térben, versengjen a politika és a gazdaság küzdőterén, kiteljesítse személyiségét és megszerezze magának az áhított elismerést. A nő szerepe ezzel szemben az anyaságra és gyermeknevelésre összpontosult: a lányokat már kicsi koruktól kezdve erre a nemes feladatra készítették fel. A nő birodalma a családi otthon volt, ahol szeretetével biztonságos, meleg világot teremtett férje és gyermekei számára. Ennek megfelelően a 19. századi forrásokban a két legelterjedtebb ideális nőalak az „otthon angyala” és a „királynő”. Az otthon angyala az angol költő, Coventry Patmore versének címéből kapta nevét, s noha e mű igen népszerű volt az angol, illetve amerikai közép- és felsőbb osztályok körében, az angyal mitikus alakja túlnőtt e vers keretein, s a viktoriánus kor önfeláldozó, szinte már személytelen ideális nőjének szimbóluma lett. Sarah Stickney Ellis, a női nem odaadó és elismert konzervatív tanítója Anglia lányai (The Daughters of England) című nevelési kézikönyvében arra szólítja fel hajadon olvasóit, hogy a gyengébbik nem képviselőiként legyenek elégedettek a „nemesebb” nemmel szembeni alsóbbrendűségükkel, mind az intellektus, mind pedig a testi erő tekintetében. A Mrs. Ellis által megálmodott nő érzékeny, erényes, tiszta, gyöngéd, és életének egyetlen célja a szeretet: „A nő feladata, hogy szeressen, és a jutalma, hogy szeretetet kap.” Mivel a férfi birodalma az értelem, a nőé az érzelem és az erkölcs, „egy nő számára sokkal fontosabbak erkölcsi értékei, mint szellemének művelése”. A tökéletes feleségtől elvárták a tökéletes kinézetet, és viselkedést. Az arisztokrata családok megengedhették maguknak, hogy cselédeket tartsanak, ezért az anyákra nem hárut fizikai munka. Öltözködésükre jellemző volt a fűző, amely bármilyen munkában erőssen akadályozta volna őket, a szők szoknya ami csak tipegő járást engedet a viselőnek. A ruhákat fenékpárnákkal hangsúlyozták, hosszú magassarkú fűzős cipőt hordtak, hatalmas kalapokat. Az őltözködésükkel teljesen azt a látszatot próbálták a korabeli nők elérni, hogy a férjük nélkül bármire is képtelenek. Viszont fontos dolog, hogy a női ideált nem a test eltorzításával érték el, ezért szökség esetén a kellékek eltávolíthatók és egy tökéletes háziasszony önnmagáról is tud gondoskodni szükség esetén. A királynő legfőbb feladata már nemcsak az, hogy kifogyhatatlan szeretetével elhalmozza családját, s erkölcsi útmutatást adjon szeretteinek, hanem hogy uralkodjon az otthon békés és biztonságos menedékében, irányítsa a családi életet, döntsön annak összes kérdésében, és minden képességével támogassa férjét. Éppen ezért Ruskin ugyanolyan fontosnak tartja a lányok oktatását, mint a fiúkét, sőt, a nőtől elvárja, hogy mindent tudjon, amit férje is tud, hiszen csak így lehet annak egyenrangú partnere. A nő erkölcsi befolyása azonban nem csupán az otthon falai között teljesedhetett ki: a királynő a társadalomban is kifejthette áldásos hatását. Ruskin arra biztatta középosztálybeli női olvasóit, hogy vonuljanak ki az utcára, és tegyék jobbá a társadalmat a bűn és az erkölcstelenség felszámolása által. Hatalmas terhet rótt ezzel az ideális nőre, akit éppen erkölcsi tisztaságának megőrzése végett száműztek az otthon szűk terébe. Ruskin kiterjesztette az otthon szféráját az erkölcstelenséggel, romlással teli utcákra, és elvárta, hogy a nagy „tisztogatás” közben tisztes asszonyai érintetlenek maradjanak a bűntől. A korszak normatív, nevelési célra írott munkáiban, illetve számos orvosi traktátusban az ideális viktoriánus nő a szenvedélytelenség szimbólumává válta feleség csupán szeretetből engedett férje szexuális közeledésének, s nem az örömszerzés, hanem az anyaság iránti vágy hajtotta felé. Vele szemben a prostituált a felfokozott szexualitást szimbolizálta. A 19. századi képzeletvilágban az angyal ellenpontja a bukott nő volt, aki nem felelt meg a társadalom által erényesnek tekintett szexualitás normáinak. Míg az ideális nő az uralkodó ideológia szerint kizárólag az elfogadott módon és keretek között, gyermeknemzés céljából, csak a férjével él nemi életet, addig a bukott nő – tudatosan vagy tudatlanul – vétkezik e szabály ellen. Ez az egyetlen logika, amely megmagyarázza a bukott nő viktoriánus kategóriájának rendkívüli képlékenységét és nyitottságát. A közönséges utcai vagy bordélyházi prostituálttól kezdve a könnyűvérű színésznőn és a csillogó, felsőbb osztálybeli kitartott nőn keresztül magába foglalja az elcsábított fiatal lányokat, a házasság előtt szexuális viszonyt kezdő közép- és felsőosztálybeli nőket, valamint a házasságtörő asszonyokat is. A bukott nő és a prostituált elnevezések számtalan írásban felcserélhetőek, a kettő közötti határ elmosódik, ami részben annak a vélekedésnek köszönhető, miszerint aki egyszer elbukik, menthetetlenül prostituálttá válik. Bracebridge Hemyng 19. századi szociológus definíciója szerint „tulajdonképpen minden nő prostituált, aki engedve szenvedélyének, elveszíti erényességét”. Ebben a megfogalmazásban benne rejlik az akár első és egyetlen félrelépés hosszú távú kihatása is. A bukott nőről kialakított kép szempontjából fontos az anyaság kérdése. A termékeny ideális nővel szemben a prostituált sokszor meddőként jelent meg, a megesett fiatal lány pedig bűnének szimbólumaként cipelte magával rongyba tekert gyermekét. E gyermek sorsa szintén elválaszthatatlanná vált fogantatásának körülményeitől: ha életben maradt, előbb-utóbb a fattyak vagy az árvák szomorú sorsára jutott. Számtalan írásos és képzőművészeti alkotás tanúsítja, hogy a bukott nő viktoriánus mítosza és ikonográfiája az egész társadalom gondolkodását és kifejezőkészletét áthatotta. Regényekben, versekben, nevelési útmutatókban, a napisajtóban, orvosi traktátusokban és festményeken egyaránt megjelent. A századot végigkísérte ez a mítosz, és csak a századfordulóra halványult el, noha mindvégig akadtak azt támadó, megkérdőjelező vélemények is.