Angliában szinte évezredes hagyománya van a faváza építészetnek. A középkorban a templomok és kastélyok kivételével mindent fából építettek. 18-19. században, a klasszicizmusa és historizmusa idején, több olyan, kimondottan brit építészeti stílus követte egymást, melynek faépítészetben megnyilvánuló hatása nem annyira az anyaországban, hanem az USA-ban, a gyarmatokon jelentkezett. Az Egyesült Államokban és Ausztráliában fában öltött testet a Tudoron kívül többek között György-korabeli (Georgian), a neoromán (Romanesque) és a neogót (Gothic Revival, Carpenter Gothic) irányzat. Jellemzőek az épületekre a meredek tetőhajlás, hangsúlyos tető csúcspontok, tornyocskák,fülkék, általában kétszintesek, nagy belmagasság, széles, végig oszlopokkal és alacsony kerítéssel díszített veranda, borostyánnal befuttataott homlokzat. Természetesen ne feledkezzünk meg a nappalikban elhelyezet hatalmas, faragásokkal díszített kandalóról. A városok faépítészete a vidéki faépítészetből fejlődött ki, területenként más-más sajátosságokkal. Általánosan jellemző a kőalap, sokszor a földszint is falazott. Nem voltak ritkák a többhajós és két-, háromemeletes házak, lépcsőzetesen kiugró felső szintekkel. Sok épületen normann hatás érződik. London egyes részein a mai napig láthatunk favázas, többszintes üzleteket. A belső terekban érdekes és merész érzelmi megoldás volt a festmények elhelyezése. Volt, amelyik festőállványon, térelválasztó elemként és volt, amelyik egyszerűen a falon került elhelyezésre. Érdekes megjegyezni, hogy témájukban jól megfértek egymás mellett az ősök portréi, a vadász jelenetek, az angyalok és a csendéletek. Viszont az belő terek kialakításánál nagyon kellett figyelni arra, hogy hajszál vékony a mezsgye, a luxus térélmény érzete, és a giccs között. Felismerve a problémát, és kielégítvén az igényeket, megszületett egy új szakma, a szalontervező, ami a mai lakberendezés őse volt.